Az első szakdolgozatomat jó pár évvel ezelőtt Japánról, a nemzetköziesedés – azaz kokusaika [国際化] (magyar fonetikával: kokuszajka) – folyamatáról írtam. Ennek keretében az ország és az ott lakók számos erényét és egyben a nyitási szándékokat hátráltató, az igazi nyitottságot akadályozó tényezőket is igyekeztem feltárni. Ebből szeretnék néhány gondolatot átadni.
Nyelviskolánk az évadot egy közös bográcsozással zárta a Római-parton, a Két Rombusz udvarán...
A névelő viszonyszó. Nem lehet önálló mondatrész, nem toldalékolható, és többnyire hangsúlytalan. Megelőzi a főnevet vagy a főnévi szerkezetet vagy a főnévi névmást. Alapvetően a határozottság és a határozatlanság, az egyediség és az általánosság, az ismertség és a nem ismertség közötti kontrasztot fejezi ki.
A főnév olyan alapszófajú szó, amely élőlényt vagy élettelen tárgyat vagy gondolati, elvont dolgot, illetve ezek fogalmát jelöli. Fontos építőeleme a mondatnak. A valóban létező vagy ilyennek gondolt élőlények és tárgyak nevei a konkrét, míg a fogalmak, gondolati jelenségek, cselekvések, tulajdonságok, állapotok megnevezései az elvont kategóriájába tartoznak.
A legutóbbi továbbképzésünkre szeptember 28-án került sor. Erre az alkalomra Szalay Ádámot hívtuk meg trénernek. Rendkívül instruktív és egyben roppant szórakoztató délutánt töltöttünk együtt a Mesterek és Módszertanok Házában.

TNt

Avagy Tavaszi Nagytakarítás. Hozd ki a legtöbbet az idei tavaszi nagytakarításból: Pörgesd fel vele a szókincsedet is!
A legfrissebb blogbejegyzésünk fókusza a tavaszi nagytakarítással kapcsolatos legfontosabb, leghasznosabb angol szavak, kifejezések – világos magyarázatokkal, képekkel, példákkal…

Bővebben

Ismerd meg csapatunkat!

Weboldalunk „Rólunk” menüpontjában olvashatsz a Fast English alapítóiról, a 10 éve a nyelviskolát vezető tulajdonosi körről és a tanárokról, trénerekről.

Bővebben

NYISZ, avagy DST, avagy…

Avagy nyári időszámítás.

Ma reggelre ébredve kölcsönadtunk az időnek 60 percet, amit fél év múlva kapunk vissza, amikor arra ébredünk, hogy ha akarunk, egy órával tovább aludhatunk.

Bővebben

Tavaszünnep

Épp elég rapszodikus az időjárás az utóbbi időben, hogy észrevegyük, hogy beköszöntött a tavasz. Időjárási kockázatok ide vagy oda, bármerre jársz, tavaszi fesztiválokba, tavaszköszöntő eseményekbe botlasz.

Bővebben

Fotó fordító alkalmazások ‘25

Van, aki már jó ideje ismeri és használja.
És van, aki 2025-ben szerez tudomást arról – meglepődve -, hogy ha írott szöveget akarsz fordító programmal vagy alkalmazással lefordítani, akkor nem feltétlenül kell beírnod a fordítandó szövegrészt.

Bővebben

A betűzhetetlenek

Az angol abc 26 betűből áll. Ebből 5 magánhangzó, 19 pedig mássalhangzó. A Wikipedia úgy folytatja az összegzést, hogy a fennmaradó 2 betű, az Y és a W pedig mind magánhangzóként, mind mássalhangzóként funkcionálhat. Csakhogy… (!)

Bővebben
Scroll to Top