Az első szakdolgozatomat jó pár évvel ezelőtt Japánról, a nemzetköziesedés – azaz kokusaika [国際化] (magyar fonetikával: kokuszajka) – folyamatáról írtam. Ennek keretében az ország és az ott lakók számos erényét és egyben a nyitási szándékokat hátráltató, az igazi nyitottságot akadályozó tényezőket is igyekeztem feltárni. Ebből szeretnék néhány gondolatot átadni.

Nyelviskolánk az évadot egy közös bográcsozással zárta a Római-parton, a Két Rombusz udvarán…

A névelő viszonyszó. Nem lehet önálló mondatrész, nem toldalékolható, és többnyire hangsúlytalan. Megelőzi a főnevet vagy a főnévi szerkezetet vagy a főnévi névmást. Alapvetően a határozottság és a határozatlanság, az egyediség és az általánosság, az ismertség és a nem ismertség közötti kontrasztot fejezi ki.

A főnév olyan alapszófajú szó, amely élőlényt vagy élettelen tárgyat vagy gondolati, elvont dolgot, illetve ezek fogalmát jelöli. Fontos építőeleme a mondatnak. A valóban létező vagy ilyennek gondolt élőlények és tárgyak nevei a konkrét, míg a fogalmak, gondolati jelenségek, cselekvések, tulajdonságok, állapotok megnevezései az elvont kategóriájába tartoznak.

.  

A legutóbbi továbbképzésünkre szeptember 28-án került sor. Erre az alkalomra Szalay Ádámot hívtuk meg trénernek. Rendkívül instruktív és egyben roppant szórakoztató délutánt töltöttünk együtt a Mesterek és Módszertanok Házában.