A velünk dolgozó partnereinknél, 185 céges nyelvoktatásban tanuló hallgatónk vállalta, hogy részt vesz a kutatásban. Az eredmények döbbenetesek, de erről majd később! Mivel nagyon alaposak szerettünk volna lenni, a kutatást megelőzően feltérképeztünk a téma elméleti hátterét.
A kommunikációs hajlandóság fogalma az egyesült államokbeli anyanyelvi kommunikáció-kutatás területéről származik. Ezek a kutatások azt vizsgálták anyanyelvi környezetben, hogy miért van az, hogy egyesek visszahúzódóbbak, míg másoknak nem okoz gondot, hogy bármilyen helyzetben beszélgetést kezdeményezzenek.
Kommunikációs hajlandóság, szorongás, önbecsülés
A kommunikációs hajlandóság fogalmát McCroskey, a téma egyik kutatója hozta be a köztudatba. A fogalom azt írja le, hogy mennyire hajlandó az egyén arra, hogy egy adott helyzetben beszélgetést kezdeményezzen, vagy elkerülje azt. McCroskey és MacIntyre kutatásai szerint a kommunikációs hajlandóságot két személyiségjegy határozza meg a leginkább: a kommunikációs szorongás és a kommunikációs önbecsülés (MacIntyre, 1994). Nem meglepő, ezt mi is sejtettük, ha valaki csendben üldögél a megbeszélésen, holott lenne mit mondania, akkor vagy szorong, vagy úgy gondolja, hogy nem elég jó az angolja.
Ugyanakkor számos más tényező is létezik, amelyek befolyásolják, hogy bizonyos helyzetekben mennyire vagyunk hajlandóak kommunikálni, amit MacIntyre egy piramis modellben összegez. Vessünk egy pillantást erre a modellre!
Mitől függ az, hogy megszólalunk-e angolul?
Kezdjük a harmadik szinttel, itt az úgynevezett szituáció specifikus hatásokat találjuk, olyanokat, amelyek helyzetről-helyzetre változhatnak. Például azt, hogy egy adott szituációban mennyire szeretnénk beszélgetést kezdeményezni egy adott egyénnel (például Tibivel a termelésből), vagy éppen mennyire érezzük magunkat magabiztosnak abban a helyzetben (amikor éppen közbe kell szólnunk a megbeszélésen, hogy mi azt nem pont úgy gondoltuk). A piramis csúcsán a célnyelv tényleges használata található, alatta a kommunikációs hajlandóság.
Az alsó három szinten találhatóak azok a változók, amelyek tartósan befolyásolják kommunikációs hajlandóságunkat. Ezek a szintek a motivációs tényezőket, az affektív (például, hogy ideges vagyok-e attól, hogy már megint el vagyok úszva minden feladatommal és ezen az értelmetlen megbeszélésen kell részt vennem és totálisan stresszben vagyok) és kognitív állapotot tartalmazzák, mint például, hogy a csoporton belül milyen attitűdökkel rendelkeznek az emberek, vagy pusztán az adott ember kommunikatív kompetenciáját. A legalsó szinten található a személyiség, amely természetesen a legtartósabb hatással van a kommunikációs hajlandóságunkra.
Ez lehetséges, hogy egy picit szárazra sikeredett. De arra gondoltam, hogy ezt is megosztom veletek, mert mindenképpen érdekes, ha látni akarjuk a teljes képet, miért is nem merünk angolul beszélni és mi okoz gondot a céges nyelvoktatás folyamán.
A jövő héten az angolul a munkahelyen cikksorozat folytatása következik!
Hivatkozások:
- MacIntyre, P.D. (1994). Variables underlying willingness to communicate: A casual analysis. Communication Research Reports, 11.
- MacIntyre, P.D., Clément R., Dörnyei Z., Noels K.A. (1998). Conceptualizing willingness to commuicate in a L2: A situational model of L2 confidence and affiliation. The Modern Language Journal, 82.