Blog

Külföldi tanítványaink gyakran kérdezik tőlünk, hova mehetnének kikapcsolódni, ha csak egy rövid időre tudnak kiszakadni az üzleti pörgésből. Éttermekre, szórakozóhelyekre, színházakra és múzeumokra is kíváncsiak természetesen, de sokszor inkább az a „talpalatnyi zöld” a vágyott hely, ahol kiszellőztethetik a fejüket.
Mit kezdesz a hallgatóiddal, amikor a (szerinted) legmotiválóbb témákat viszed be órára, mégsem akarnak megszólalni? Vagy éppenséggel nem akarnak „nyelvtanozni”, pedig már ezredszer követik el ugyanazt a nyelvtani hibát? Ha a csoportod egyik felét fárasztja az, amit a másik fele élvez?
2016. június 10-én szakmai napot tartottunk a Fast English csapattagokkal. A közös programok, az előadások és beszélgetések, valamint a műhelymunka egyaránt szóltak a szakmai továbbfejlődésről, a közös célkitűzésekről, a tapasztalatcseréről és a találkozás öröméről. Sokat tanultunk, sokat töltekeztünk.
Június elején 10 amerikai kadéttal és a kapitányukkal angol nyelvű foglalkozásokat tartottam a magyar katonáknak a Cultural Understanding and Language Proficiency nevű program keretein belül.
1992 óta számos más nyelv oktatása mellett saját anyanyelvünk tanítását is kérték tőlünk. Az elmúlt 24 évben körülbelül 80 cég igényelte már ezt a hazánkban dolgozó külföldi munkatársai számára. A magyart tanító kollégáink nagyon felkészültek és hihetetlenül lelkesek, hiszen nem kis kaland a germán, latin és szláv nyelvek gyűrűjében szigetet képező finnugor gyökerű beszédünkbe és írásunkba másokat bevezetni.
Hogyan lehet versenyhátrányból versenyelőnyt kovácsolni? Speciális tehetséggondozás új formájában, melyet a GE Foundation Opening Doors (Nyíló világ) segítségével valósítottunk meg. A tehetséggondozó program elősegíti egy nemzetközileg versenyképes, új értelmiségi generáció kialakulását a felzárkózó észak-kelet magyarországi régióban.

Folyamatos ismétlés

Az ismétlés a nyelvtanulás nélkülözhetetlen része. A korábban tanultak áttekintése, megerősítése épp olyan fontos, mint meggyőződni egy ház építésénél arról, hogy az alap és az eddig lerakott téglák és építőelemek pontosan a helyükön vannak és tökéletesen szilárdan állnak  – mielőtt a következő sor téglát elkezdenénk felrakni.

Bővebben

Az Év Szava – 2. rész

Talán leginkább azért jelezték a böngészők statisztikái a 2024-es év nyertes szavának kiugró gyakoriságát, mert nagyon sokan – és ez még az angolt anyanyelvi szinten használókra is igaz – nem ismerik a szó pontos jelentését.

Az Oxford Dictionaries szerint 2024-ben Az Év Szava:
demure.

Bővebben

Az Év Szava – 1. rész

Senki sem gondolta volna 10 évvel ezelőtt – és senki sem értette volna, hogy miről beszélünk, ha azt hallja -, hogy Az Év Szava 2024-ben egy olyan szó lesz, ami főként annak köszönheti a használata gyakoriságában bekövetkezett közel 1200%-os növekedést január és augusztus között, hogy egy TikToker több videójában is ezt a szót használta.

Bővebben

Nyelvtudás karácsonyra

1 nap múlva karácsony. Ha esetleg még nem értél az ajándékvásárlás végére, valószínűleg érzed a súlyát ennek a visszaszámlálásnak.
Van egy ötletünk azoknak,
👉 akik üres polcokat találtak az üzletekben,
👉 akik már nem kockáztatnák meg, hogy megérkezik-e időben a webshop-os rendelésük,
👉 akiknek még vannak kérdőjeleik az ajándékötlet listájukon.

Bővebben

Téli angol

Még csak december 7. van és a legtöbb helyen már kétszer esett a hó – igaz, hogy először még novemberben, amikor nem annyira voltunk ráhangolódva, de tagadhatatlanul az egyik legfehérebb telünk van idén. Itt az idő, hogy elővegyük a szépen, rendezetten polcra tett téli szókincsünket a következő hónapokra.

Bővebben
Scroll to Top