Az első szakdolgozatomat jó pár évvel ezelőtt Japánról, a nemzetköziesedés – azaz kokusaika [国際化] (magyar fonetikával: kokuszajka) – folyamatáról írtam. Ennek keretében az ország és az ott lakók számos erényét és egyben a nyitási szándékokat hátráltató, az igazi nyitottságot akadályozó tényezőket is igyekeztem feltárni. Ebből szeretnék néhány gondolatot átadni.
Nyelviskolánk az évadot egy közös bográcsozással zárta a Római-parton, a Két Rombusz udvarán...
A névelő viszonyszó. Nem lehet önálló mondatrész, nem toldalékolható, és többnyire hangsúlytalan. Megelőzi a főnevet vagy a főnévi szerkezetet vagy a főnévi névmást. Alapvetően a határozottság és a határozatlanság, az egyediség és az általánosság, az ismertség és a nem ismertség közötti kontrasztot fejezi ki.
A főnév olyan alapszófajú szó, amely élőlényt vagy élettelen tárgyat vagy gondolati, elvont dolgot, illetve ezek fogalmát jelöli. Fontos építőeleme a mondatnak. A valóban létező vagy ilyennek gondolt élőlények és tárgyak nevei a konkrét, míg a fogalmak, gondolati jelenségek, cselekvések, tulajdonságok, állapotok megnevezései az elvont kategóriájába tartoznak.
A legutóbbi továbbképzésünkre szeptember 28-án került sor. Erre az alkalomra Szalay Ádámot hívtuk meg trénernek. Rendkívül instruktív és egyben roppant szórakoztató délutánt töltöttünk együtt a Mesterek és Módszertanok Házában.

Az ízek világa: nyár – második rész

Nyár, piknikek, kerti partik, sütögetések… Nem biztos, hogy ez mind ki lesz pipálva nyár végére, de ezek lebegnek a szemünk előtt, amikor május végén lapozunk a naptárban.
Múlt héten 68 receptet kínáltunk – olvasható és videó formátumban -, hogy segítsünk abban, hogy ezek a nyárra szőtt közös evés-ivás tervek megvalósuljanak.

Bővebben

Az ízek világa: Nyár – 1. rész

68 recept – és nem akármilyen receptek:
Szuper friss és könnyű nyári ételek, italok receptjeivel várunk a mai blogbejegyzésünkben, ha angol nyelven boldogulsz vagy boldogulni szeretnél a jövőben a receptek világának nyelvezetével.

Bővebben

Olvass még!

Egy hónapja arra buzdítottunk néhány hasznos tippel, hogy szerezz be pár jó könyvet az idei nyárra.
Az elhatározás is óriási lépés. Ha beszerzel egy ígéretes könyvet, abból baj nem lehet.

Bővebben

Dialektus turné

Bármilyen jártas vagy egy nyelvben – és ez még az anyanyelvünkre is igaz –, előfordulhat, hogy egy-egy helyi dialektus sarokba szorít hallás utáni szövegértés terén. Lehetsz egy idegen nyelv tanára is akár, mégis könnyen kerülhetsz olyan helyzetbe, mint a diákjaid egy komolyabb hanganyag kihívással szembesülve.

Bővebben

START!

Belecsaptunk 2025 nyarába!
Az időjárás sem hagyott kétségeket, hogy a képzeletbeli tavaszi szókincsünket tartalmazó szótár mehet a polcra, és leporolhatjuk végre a nyári szótárt. Mai blogbejegyzésünk segítségével átnézheted, hogy a nyári angolod csak felfrissítésre szorul, vagy ráfér egy kis bővítés is.

Bővebben
Scroll to Top