Angolul a munkahelyen: a kommunikációs szorongás és önértékelés eredményei

Kommunikációs hajlandóság vs. szorongás avagy miért nem merünk megszólalni angolul? 7.rész Az elmúlt hetekben arról számoltam be nektek, hogy a Fast English-nél, a céges nyelvképzésekben résztvevő hallgatók körében (185 fő) egy kisebb kutatást végeztünk annak felderítésére, hogy miért nem merünk megszólalni angolul. Vizsgáltuk a kommunikációs hajlandóság, a szorongás, az önbecsülés és a nyelvi szint közötti összefüggéseket.

Ma a kommunikációs szorongással és önértékeléssel kapcsolatos eredményeket szeretném megosztani veletek. A kommunikációs szorongást illetően azt vizsgáltuk, hogy négy üzleti kommunikációs helyzetben mennyire szoronganak a hallgatóink, ha arra gondolnak, hogy meg kell szólalniuk angolul (kis létszámú megbeszélésen, nagy létszámú megbeszélésen, prezentálni közönség előtt, négyszemközt beszélni).
 

Van, aki nem szorong, ha angolul kell beszélnie

Boldogan láttuk az eredményeket, hogy összességében a céges nyelvtanfolyami hallgatóink kommunikációs szorongása inkább átlagos, mint magas. Ebben az esetben arra számítottunk, ha prezentálniuk kell, akkor jóval idegesebbek  és kevésbé lazák, mint amikor négyszemközt beszélgetnek. Az eredmények szerint azonban, mindegy, hogy prezentálnak, megbeszéléseken vesznek részt, ha angolul kell megszólalni, a szorongásuk szintje között nincs különbség. Az is örömteli hogy vannak hallgatók, akik szinte bátornak mondhatóak, alig szoronganak, ha meg kell szólalniuk angolul! Igaz, hogy az összes résztvevő 9%-a, de ők is léteznek! Összességében a résztvevőknek csak a 35 százalékáról állítható az, hogy az áltagosnál magasabb a kommunikációs szorongása. 
 

A kommunikációs önbecsülés

Nem utolsó sorban pedig lássuk a kommunikációs önbecsülés önértékelését. Hogyan látják magukat a céges nyelvképzésben résztvevő hallgatóink? Mikor érzik úgy, hogy most aztán nagyon jól tudnak angolul? Az eredmény talán nem meglepő: akkor érzik magukat a legkompetensebbnek, ha négyszemközt beszélgetnek egy baráttal vagy ismerős kollégával. 
Mikor érzik úgy, hogy egyáltalán nem tudnak angolul? Érdekes módon, ismét azt az eredményt kaptuk, mint a kommunikációs hajlandóság esetében: a nagylétszámú megbeszéléseken tartják magukat a legkevésbé kompetensnek. Most is izgalmas azt látni, hogy a prezentálást illetően magabiztosabbak, kompetensebbek, mint a megbeszéléseken. Ahogy korábban erről már írtam, ez talán annak tudható be, hogy a prezentációra fel lehet készülni, míg egy megbeszélésen nem lehet tudni, hogy mire számíthat az ember. 

 src=A jövő héten a legérdekesebb eredményeket fogom megosztani veletek: hogyan függ össze a kommunikációs hajlandóság, a szorongással, az önbecsüléssel és a nyelvi szinttel!


Kapcsolódó cikkek

Angolul a munkahelyen 1.: kommunikációs hajlandóság és szorongás, avagy miért nem merünk megszólalni angolul?

Angolul a munkahelyen 2.: lehet, hogy nem mindegy, kihez kell hozzászólnunk?

• Angolul a munkahelyen 3.: hogyan mérhetjük a kommunikációs hajlandóságot?        

Angolul a munkahelyen 4.: kik beszélnek a bátrabban angolul? A nők vagy a férfiak?

• Angolul a munkahelyen 5.:felmérésünk eredményei

• Angolul a munkahelyen 6.: A megbeszélés a legnagyobb mumus?

Legutóbbi bejegyzések

Scroll to Top