Blog

Székesfehérváron a SAPA-nál termelésben dolgozó hallgatóimmal hagyományosan egy komplex gyárlátogatással zárjuk a tanfolyamot és az évet.
Külföldi tanítványaink gyakran kérdezik tőlünk, hova mehetnének kikapcsolódni, ha csak egy rövid időre tudnak kiszakadni az üzleti pörgésből. Éttermekre, szórakozóhelyekre, színházakra és múzeumokra is kíváncsiak természetesen, de sokszor inkább az a „talpalatnyi zöld” a vágyott hely, ahol kiszellőztethetik a fejüket.
Mit kezdesz a hallgatóiddal, amikor a (szerinted) legmotiválóbb témákat viszed be órára, mégsem akarnak megszólalni? Vagy éppenséggel nem akarnak „nyelvtanozni”, pedig már ezredszer követik el ugyanazt a nyelvtani hibát? Ha a csoportod egyik felét fárasztja az, amit a másik fele élvez?
2016. június 10-én szakmai napot tartottunk a Fast English csapattagokkal. A közös programok, az előadások és beszélgetések, valamint a műhelymunka egyaránt szóltak a szakmai továbbfejlődésről, a közös célkitűzésekről, a tapasztalatcseréről és a találkozás öröméről. Sokat tanultunk, sokat töltekeztünk.
Június elején 10 amerikai kadéttal és a kapitányukkal angol nyelvű foglalkozásokat tartottam a magyar katonáknak a Cultural Understanding and Language Proficiency nevű program keretein belül.
1992 óta számos más nyelv oktatása mellett saját anyanyelvünk tanítását is kérték tőlünk. Az elmúlt 24 évben körülbelül 80 cég igényelte már ezt a hazánkban dolgozó külföldi munkatársai számára. A magyart tanító kollégáink nagyon felkészültek és hihetetlenül lelkesek, hiszen nem kis kaland a germán, latin és szláv nyelvek gyűrűjében szigetet képező finnugor gyökerű beszédünkbe és írásunkba másokat bevezetni.

For Crossword Lovers

It’s still beach season and one of the most popular relaxation activities on the beach is crossword puzzles. You can go for the classic paper version but if you want to select from tens of thousands of crossword puzzles, using search filters like topic, difficulty and language, WordFinder is pleased to present to you their top 7 Crossword App tips for word lovers on the go.

Bővebben

Ki kicsoda a Fast English-nél?

Mennyire ismered a tanárt, akivel a Fast English nyelvi kurzusain hetente több órát együtt töltesz, és aki ezt az időt értékes tartalommal tölti meg számodra? Te mit tudsz arról az emberről, akinek a nehezen elsajátíthatónak érzett új nyelven próbálsz magadról, a családodról, a munkádról, az éppen aktuális projektjeidről minél pontosabban, választékosabban, nyelvtanilag egyeztetve mesélni? Ki ül veled szemben? Valószínűleg keveset tudsz róla, hiszen az órákon inkább Te beszélsz, kedves olvasó. Az elkövetkező hetekben egy-egy kollégánkat mutatjuk be. Ismerjétek meg őket, ily módon is új témával színesítve a társalgási időt.

Bővebben

Language apps: 2021 update

Year by year, we run a research to find the best FREE language learning apps. This year it’s Lifewire’s and PCMag’s summaries that have proven to be the most useful resources.

Bővebben

101 recipes

Easy summer appetizers, main courses, side dishes and those ever so tempting treats… That’s what this post promises with the opportunity of improving your culinary English.

Bővebben

Fun Quiz on 4th July

You can easily find historical facts about Independence Day in any history books. What history books don’t have is fun facts about 4th July. That’s why we made this blog post for you.

Bővebben
Scroll to Top