Kodály fiatalkorában a túrázás, az országjárás szokatlan, furcsa tevékenység volt: a kor embere nem nagyon ismerte meg a világot, nem jutott messzebb, mint a közvetlen környék, ahol élt. Az iskola sem ösztönözte a diákokat, hogy megismerjék, felfedezzék az országot.  Vasutas édesapjának köszönhetően Kodály már gyermekkorában beutazta vonaton a Vág völgyét, eljutottak öccsével Erdélybe, a Felvidékre. Túrázni, hegyet mászni, csúcsokat meghódítani viszont csak később kezdett. A hegyek iránti szenvedélye mégis gyermekkorában kezdődött, amikor messziről, a kéklő távolból derengett fel a Kárpátok vonulata. A galántai később a nagyszombati évekből maradt a hegyek iránti sóvárgás emléke, amelyet Kodály a Reminiscences (Visszaemlékezések) című írásában idéz fel.  1982-ben, Kodály születésének 100. évfordulóján a Nemzetközi Kodály Társaság ezzel a rövid Kodály-írással idézi fel az emlékét. A Mesterről számos emblematikus történet maradt fenn, útbaigazító bon mot-szerű bölcsességek, a fenti a kevésbé ismertek egyike. Nincs is benne csattanós tanulság, morális konklúzió, de talán éppen ez az, ami miatt a jelentés rétegei felfejtésre kívánkoznak. Miért írta meg az idős Kodály ezt a rövid emlékezést halála előtt másfél évvel? Miért éppen ezzel kezdődik az ünnepi Bulletin?

Idén emlékezünk Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulójára.  Kodály zeneszerző, nyelvész, népzene-kutató, pedagógus és filozófus. Zárt életmű, megmerevedett és időszerűtlenné vált pedagógia helyett világszerte a Kodály-filozófia újabb és újabb rétegeinek kibomlásáról, felfejtéséről hallunk. A mi feladatunk: körülnézni és felemelkedni. Szétnézni és perspektívát tágítani, a látókört, ami egyébként előttünk van, de nincs rá szemünk. A mi jelenünk is egy ilyen pillanat a pedagógiában, és koránt sem csak az ének-zene tantárgy módszertanában.  Jelesül a Kodály által fémjelzett világlátásban kell megragadnunk ezt a pillanatot: éppen ideje megérteni magunkat benne, a látott de nem tapasztalt, a sokat hangoztatott de erőfeszítés, csúcsra törés hiányában igazán meg nem ismert valóság felfedezése, a világ kitágítása a tét. Ez a dolgozat a múlt számba vétele helyett arról szól, hogy a jelenben mutatkozó irányok közül a kodályi zenepedagógia és filozófia megértésében hol mutatkoznak ösvények, amelyek az elmélyüléshez, a XXI. század emberének megújulásához, és a pedagógiai kultúra gazdagodásához vezetnek minket. A kodályi világ előttünk van, a XXI. század embere szerte a világon felkeresi, kutatja, meghódítja, birtokba veszi, elmerül benne.  Ebből az útkereséséből villantunk fel néhányat.

A nyelvhasználat – fogalmi ambivalencia

Magyarországon leginkább elterjedt terminus szerint Kodály módszerként hivatkoznak Kodály munkásságára.  Az UNESCO a Kodály módszert mint a népzenei örökség dokumentálásának, és formális valamint nem formális oktatás révén történő megőrzésének nemzetközi szinten is jó példáját vette föl a UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Jó Megőrzési Gyakorlatok Jegyzékébe 2016. december 1-jén.  A Kodály módszer ennél  még gyakoribb definíciója és hivatkozása szerint az oktatás különböző színterein, de különösen az általános iskolai és még az óvodai nevelésben a gyermek életkori sajátosságaihoz alkalmazkodó, a népdalok , gyermekdalok tanítására alapuló  ének-zene oktatás, amelynek  elemei – relatív szolmizáció, kézjelek, ritmizálás, belső zenei hallás, zenei írás-olvasás – az ismert Kodály-tanítványok munkássága által váltak kidolgozott módszertanná.

Napjainkban megfigyelhető a nyelvhasználati keveredés, ami jól tükrözi a kodályi örökség ambivalens jellegét: miközben gyakran módszertanként hivatkoznak rá, ezalatt világszerte újra felfedezik és koncepcióként, filozófiaként térnek vissza hozzá, hogy mélységeit és magasságait megértsék.  A fogalmi keveredésre jó példa a Wikipédia magyar nyelvű Kodály-módszer szócikke, amely első mondatával a módszert a koncepcióval azonosítja: „A Kodály-módszer egy zenepedagógiai koncepció, ami Kodály Zoltán zenepedagógiai módszereit foglalja össze. Kodály mindössze a nevelési elveit foglalta össze, és nem épített fel szisztematikus tantervet vagy tanegységeket. Az elveket tanítványaival beszélgetve utólag gyűjtötte össze, miután 1925-től kezdődően zenepedagógiával kezdett foglalkozni.” Az angol nyelvű szócikk némileg világosabban fogalmaz, de legalább is nem keveri a koncepció, filozófia és módszertan fogalmakat, amennyiben a kodályi filozófia részeként határozza meg, majd írja le a módszertant, amit a tanítványok dolgoznak ki: „The Kodály method, also referred to as the Kodály concept, is an approach to music education developed in Hungary during the mid-twentieth century by Zoltán Kodály. His philosophy of education served as inspiration for the method, which was then developed over a number of years by his associates.” A Wikipedia angol nyelvű Kodály Zoltán szócikke filozófusként is hivatkozik Kodályra, míg a magyar nyelvű szócikkből ez hiányzik.  Nakamura Takao, a Nemzetközi Kodály Társaság igazgatója ezt nyilatkozta egy interjúban: „Mégis, a Kodály-módszer a hetvenes években eltűnt a japán oktatásból: gyenge színvonalú fordításokból tanultak, de a nagyobb baj abból fakadt, hogy a Kodály-gondolatiság, az eszme lényegét nem értették meg igazi mélységeiben. A formát kezdték el utánozni anélkül, hogy a tanítás mélységét megértették volna. Japánban ugyanis minden tanulás az imitációval kezdődik.”  Lois Choksy rámutat, hogy a Kodály-módszer és filozófia elnevezések egyaránt érvényesek. Kodály filozófiájának központi gondolata szerint a zene nem más, mint az emberi szellem kinyilatkoztatása, hasonlóan a nyelvhez. Kodály szerint zene nélkül, ez alatt a népzenét és a klasszikus zenét értette elsősorban, nincs teljes ember, nem lehet teljes az emberi létezés.  A tanítványok és munkatársak által kidolgozott módszertan a kodályi koncepció és filozófia megvalósítására, gyakorlatba átültetésére jött létre. Megjegyezzük azonban, hogy a Kodály-módszer ismert elemei a kézjelek, a szolmizáció, a ritmusegységek egyaránt zenetörténeti átvételek, nem Kodály által kidolgozott módszerek. Nemes László Norbert rámutat, hogy Kodály jelentősége annak felismerésében áll, hogy a létező zenepedagógiai gyakorlatok miként szolgálhatják a magyar zeneoktatás ügyét.

Módszertani megújulás programjai

‘Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját… Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége.’  (Kodály)

Magyarországon 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjában egyedülálló módon az ének-zene tantárgyon belül két kutatócsoport is támogatást kapott, az Ének-zene Szakmódszertani és az Aktív Zenetanulás Kutatócsoport (előbbi a Szegedi Tudományegyetem, utóbbi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részvételével). Az előbbi fő célja az élményszerűség megteremtése a tantárgy oktatásában a módszertani eszköztár megújításával, ez utóbbi a „Kodály-koncepcióra épülő iskolai ének-zene oktatás módszertani továbbfejlesztése az éneklést és a zenehallgatást kísérő mozgás kreatív integrálásával”. Az élmény visszanyerése mindkét műhelyben közös.  A Gévayné Janurik Márta vezette szegedi kutatócsoport nagy szerepet szán ebben az IKT-eszközök integrálásának és a digitalizáció nyújtotta lehetőségeknek. A Nemes László Norbert vezette csoport a zenei mozgást integrálja az ének-zene oktatásba  az improvizatív Kokas-pedagógia és az irányított zenei mozgást képviselő  Dalcroze zenepedagógiai koncepció elemeivel.

 A módszertani megújulás programjai a jelenlegi magyar közoktatás rendszerében, tantárgyi struktúrájában  megvalósuló ének-zene oktatás nehézségeit igyekeznek orvosolni, vonzóbbá tenni a fiatal korosztálynak részben zenén kívüli eszközökkel – a technológia bevonásával – részben pedig a zenéhez szervesebben kapcsolódó mozgás, tánc elemeinek (vissza-) építésével. Jelenleg ugyanis egészen döbbenetes az apátia, a közöny, ami az énekórákat uralja. Ezt támasztja alá Janurik Márta kutatása is.  230 általános és középiskolás körében végzett kérdőíves felmérése során az Oláh Attila megalkotta Flow kérdőív segítségével az apátia, unalom, és szorongás jelenségét vizsgálta a matematika, az irodalom és az ének tantárgyak tanórai tanulásával kapcsolatban. A vizsgálat szerint a fiúk a legtöbb szorongást az iskolai énekórákon élik meg, ugyanez az érték jött ki az apátia és az unalom mérésében is. Mind a fiúk mind a lányok körében jellemző, hogy az énekórán éri őket a legkevesebb pozitív élmény, és már az általános iskolában jellemző, hogy mind a fiúk, mind pedig a lányok nagyobb szorongást élnek át énekórán mint a matematikán.  A módszertani megújulás mindkét programja arra irányuló törekvés, hogy az elmúlt évtizedekben ellaposodott és jelentőségét veszített magyarországi ének-zenei oktatásban sikerüljön újra megtalálni és megvalósítani  az élményt, és átnyújtani azt a XXI. század felnövekvő generációja számára is. 

Kognitív pszichológia és idegtudományok – Kodály

                A sejtszintű agyi aktivitást képalkotó módszerekkel mérő idegtudomány az utóbbi időben számos Kodály által hangsúlyozott megfigyelést igazolt. Breen tanulmányában pontról pontra haladva bemutatja, hogy Kodály koncepciójának alappilléreit, hogyan támasztják alá mára műszeres, képalkotó vizsgálatokkal is. Breen tanulmánya arra is felhívja a figyelmet, hogy a lépésről lépésre történő, létra- vagy lépcső-metaforával szimbolizált tanulási út, amit Kodály is szorgalmazott, a jelenkori kognitív pszichológia és az idegtudomány eredményei alapján csak korlátozott mértékben alkalmazható. 

Jól ismert az a kodályi mondás, mely szerint a gyermek zenei képzését a születése előtt 9 hónappal, mármint az anya születése előtt 9 hónappal kell elkezdeni. A műszeres vizsgálatok is igazolják, hogy a zenei képességek az újszülöttnél már megfigyelhetőek, a perinatális szakaszban átélt zenei élmény hatására az újszülött képes a ritmus és ütemfelismerésre.

                Breen idézi Patelt, aki (2003) olyan agyi területek megléte mellett érvel, melyek fő feladata átfedni a nyelvi és a zenei feldolgozó folyamatokat. Amennyiben ez így van, a zene a kora gyermekkori nevelésben modellezheti a nyelvi formákat és a nyelv ritmusát.  Breen megjegyzi, hogy az erre a területre irányuló kutatások mindenekelőtt a gyermek anyanyelvén íródott zenei anyagokra vonatkoznak, amely szintén erősíti a kodályi rendszer egyik fő komponensét, az anyanyelvi  gyermekdalok, népdalok és altatók fontosságát a kora gyermekkori fejlesztésben és az anyanyelvi nevelésben.  

A tükörneuron olyan idegsejt, amely akkor is tüzel, ha az alany végrehajtja és akkor is, ha csak megfigyeli a cselekvést, tehát ez utóbbi esetben tükrözi az egyed viselkedését.  A tükörneuronok létezése igazolja, hogy a kora gyerekkori nevelésben különösen fontos a tanító személyisége, tudása, mert modellként tekint rá a gyermek. Kodály mindig hangsúlyozta, hogy a kisgyermek neveléséhez a legkiválóbb tanítók szükségesek.

A szöveges alapú és az auditív forrású információt az agy az auditív memóriában dolgozza fel, de az azonos modalitású ingerek között interferencia jön létre és ez a feldolgozást akadályozza. Az auditív és vizuális ingerek kiegészítik egymást, mert a különböző modalitású (pl. vizuális és auditív) ingerek erősítik egymást, így igazolja a kodályi elméletet: a kézjelek és a szolmizációs hangok együttes tanulásának egymást erősítő hatását.

 A lépésről lépésre haladó, a létra- vagy lépcsőzetes tanulás modelljét, amiről Kodály az életkori sajátosságokhoz igazított fokról fokra haladó zenei képzésként beszélt, viszont az idegtudományi kutatások nem igazolják. Kurt Fischer kutatásai inkább a tanulási folyamatot a háló-szerű modellel írják le, olyan sokszoros utak hálózatával, ahol egyes ösvények ugyan meghatározóbbak lehetnek, mint mások, de ezek az ösvények nem mindig ugyanoda vezetnek. Nem tudja minden gyermek, vagy tanuló felnőtt ugyanazt a tanulási utat sikeresen bejárni. A gyermek fejlődése, tanulása nem illeszthető be előre meghatározott lépések sorozatába, ez frusztrációhoz, csalódottsághoz vezethet gyermek és tanár részéről is. A háló modell szerint a tanulás különböző színtereken zajlik. A kodályi fokozatos, lépésről lépésre történő tanulás és fejlődés akkor lesz igazán hatékony, ha alternatív utakat is kínál, amely igazodhat a gyermekek eltérő szociális-érzelmi, környezeti, technológiai és fizikai hátteréhez.

 A zenei képzés a gyermekben kognitív változásokat idéz elő, és ezek a változások pozitívak. A kognitív pszichológia és az idegtudomány megfigyelései szerint a memória, a szelektív figyelem, az önkontrol elsősorban azok a megismerő funkciók, amelyeknél kimutatható a zenei képzés pozitív hatása.   A gyermek tehát „okosabbá válik a zenétől”.

A részből az egész, az egészből a rész felé – a befogadói élmény

Abban az időben nekünk, úgy nevezett kulturált zenészeknek nem volt közönségünk. Egymásnak zenéltünk. A zene nem néhány kiválasztott ember játékszere, hanem a zene mindenki számára spirituális táplálék. Azon tűnődtem, hogyan lehetne a komolyzene közönségét szélesíteni. Kodály

Kodály álma, sőt terve, az ún. 100 éves terv az volt, hogy 2000-re Magyarországon minden gyerek tud kottából olvasni, ezáltal megteremtődik a magyar zenei kultúra. Ez az idealizált helyzet nem jött létre nálunk (sem). Ugyanakkor a jelenkori magyarországi ének-zene oktatás útkeresései is azt bizonyítják, hogy a kodályi eszmerendszer koránt sem szűkíthető didaktikai módszertanná.  Legfőbb üzenete nem egy univerzálisan érvényes módszertan alkalmazásában, hanem a termékenyítőleg ható gondolatiságában rejlik: a zene és a humanitás elválaszthatatlanságában. A XXI. századi útkeresések a kodályi eszme mélyebb megértésének erőfeszítései, nem a módszertan kudarcai. Egyre közelebb kerültünk a hegyekhez, kezdjük felfedezni és meghódítani a csúcsokat! Lássuk, hogyan!

 Az a fajta fokozatos életkori sajátosságokhoz illeszkedő intellektuális fejlesztés, mely szerint a zenei írás-olvasás elsajátítása gyermekkorban alapozhatja meg a későbbi értő zenebefogadást, a fogyatékkal született és azzal együtt élni kényszerülő gyermekek, felnőttek számára nem járható út. A gyógypedagógia számára nagy lehetőségeket rejt magában azonban a már Kodály által is hangsúlyozott érzelmi azonosulás és mozgás szerves összekapcsolódása a zenei élményben az énekes körjátékok kapcsán. Tiszai Luca hangsúlyozza, hogy a Kodály-tanítvány Forrai Katalin által kidolgozott óvodáskori ének-zenei képzésére szolgáló módszertan (Ének az óvodában) a gyógypedagógia gyakorlatába is átültethető.  Tiszai Luca tanulmányában a tehetségpszichológus, Gyarmathy Éva  munkáját idézve kiemeli, hogy a zenei tehetség, mint általános kategória nem létezik, ugyanis a zeneszerző, a zenész és a befogadó a zenei tehetség más és más aspektusával rendelkezik. A befogadói tehetség a befogadás képességében és az érzelmi azonosulásban manifesztálódik. Ennek különös jelentősége van a fogyatékkal élők zenei nevelésében és terápiájában.  A kodályi értelemben vett belső hallással rendelkező, azt fejleszteni képes gyermek viszont érzékelési vagy motorikus rendellenessége miatt nem képes arra, hogy tisztán énekeljen vagy meg tudjon szólaltatni egy hangszert. Hiába hallja tisztán a zenét, ha fogyatékosságából adódóan nem tudja a hangszálakat megfelelően kontrollálni és ezáltal a tiszta énekhangon visszaadni  a hallott zenét. Tiszai Luca rámutat, hogy a jövő fontos iránya lehet a fogyatékkal élő befogadók zenei tehetségének felismerése és felmérése. Jó gyakorlatként a Kodály-tanítvány Kokas Klára foglalkozásait említi: a fogyatékkal élő gyerekek is képesek teljes figyelemmel befogadni a zenét, szenvedéllyel hallgatni a klasszikus zenei tételeket. Tiszai rámutat, hogy a kodályi zenei képességfejlesztés holisztikus világa, Kodály meggyőződése, hogy a módszere segít a társadalmi különbségek kiegyenlítésében még feltáratlan területet jelent a terápia számára.

Kodályt a zenei művek gyerekekkel való megismertetésében, megszerettetésében egyfajta evolucionista szemlélet jellemezte. 1966.augusztus 1-jén Santa Barbarában a Kaliforniai Egyetemen Dr. Dániel Ernő, a Kaliforniai Egyetem zeneprofesszora, a Santa Barbarai Szimfonikus Zenekar igazgatója kérdéseire válaszolva Kodály kifejtette, hogy a zenei anyagok tekintetében a gyermekdalok, illetve a gyermek saját improvizációinak bátorítása után kerülhet sor a saját nemzetének a népdalaira majd más népekére. Azt követően Haydn és Mozart egy-egy egyszerűbb, könnyebben és zenei előképzettség nélkül is érthető művének megismerése következhet, amit a gyermek is felfoghat. A „természetes fejlődést” követve a nagy klasszikusok  után  következhet a gyermek  kortárs zenével való megismerkedése. Ostoba ötlet, mondja Kodály a nagy klasszikusok átugrása és rögtön a kortárs zenével való találkozás a gyermekek zenei általános képzésében. Kodály szerint minden gyermeknek át kell esnie a faj fejlődésén, a gyermek számára a legjobb a primitív népek stílusa és motívumrendszere.

A Kokas Klára-tanítvány Farnadi Tamara mind gyakorlati mind elméleti munkáiban a kodályi ének-zene oktatás hazai hagyományát ötvözi különleges érzékenységével a Kokas-pedagógia improvizatív szabad mozgásra épülő zenebefogadási gyakorlatával. Írásaiban a győri zenepedagógus kifejti a konceptuális hátteret, ami a tanítása mögött áll: a kodályi filozófiai megközelítés ötvözve a Kokas-pedagógia elméletével és gyakorlatával. A kodályi rendszer megtanulható és elsajátítandó, már ismert tudáselemekre épül, a részekből építi fel az egészet: a magyar népdal ritmus és dallam elemeinek megismeréséből eljuthatunk fokozatosan a nagy zeneművek értő befogadásáig. A Kodály-filozófia gyakorlata alapvetően intellektuális fejlesztésre épül. 

Farnadi a kodályi lépésről lépésre történő, a részekről az egész felé haladó, lassú és intellektuális zenei képességfejlődést a zenebefogadás kora gyerekkori totális zenei élmény lehetőségével egészíti ki.  A kodályi alapok megújítását szorgalmazza a Kodály-tanítvány Kokas Klára pedagógiájának ötvözésével. A kis gyermek is találkozhat a bonyolultabb klasszikus és kortárs zenével, képes azt befogadni még akkor is, ha esetleg verbalizálni, vagy intellektuálisan feldolgozni nem tudja. Viszont képes a szabad mozgásos improvizatív táncával, testével, egész lényével befogadni, megérteni, megélni és évekig akár évtizedekig emlékezni rá. Szabad mozgásos improvizációiban, szólótáncában, közös, a társakkal létrehozott vagy egyéni átváltozásaikban a gyerekek a zenefigyelemből hoznak létre kreatív alkotásokat.  A Kokas-foglalkozásokon az egészen kicsi gyerekek, óvodás, kisiskolás korúak, sőt csecsemők a kortárs Kurtág György vagy a XX. század szerzői, Bartók, Schönberg mellett a nagy klasszikusok Beethoven, Mozart, Bach, Händel, Corelli zenéjével találkozhatnak. A foglalkozásokon ugyanazt a rövid, általában három-négy perces tételt többször megismételve hallgatják, fogadják be, és szabad mozgásukkal, rajzaikkal, átváltozásos történeteikkel interpretálják. Farnadi a két módszer vegyítését alkalmasnak tartja a magyarországi ének-zene oktatás megújítására, vagy akár a mindennapos éneklés kerettantervi kivitelezésére. A hazai kerettantervek tanórai adaptálása kapcsán hívja fel Farnadi a figyelmet a befogadói zenei élmény megteremtésének fontosságára az ének-zene órákon és a zenei nevelés lehetőségére más órákon is. „Amennyiben a mesterségre nevelést vesszük alapul, akkor: a daltanulás, éneklési készség, szolmizálás, kottaírás-kottaolvasás, hallásfejlesztés, zeneelméleti ismeretek, zenehallgatás stb. kifejezések jutnak először eszünkbe. Sok-sok fantasztikus továbbképzés szól ezekről a témákról. A koncertlátogató közönség nevelése kapcsán azonban ezek a szavak kevésnek bizonyulnak. Sokkal inkább fontossá válnak az élmények, a színek, a formák, a hangulatok, az érzelmek, a zene mögött húzódó „valódi” tartalom és mondanivaló. Ugyanis az igényes muzsika megszerettetését nem csak a zenei ismeretek átadásával segíthetjük, hanem a zene átélésével, megélésével, aktív zenéléssel. Megtapasztaltatni a muzsikát, belebújni és hagyni, hogy megérintsen: micsoda szép küldetés!”

Zenei intelligencia – belső hallás

A gyógypedagógiai megfigyelések, a befogadói-hallgatói tehetség, az érzelmi azonosulás és befogadás képessége, a Kokas-pedagógia a kisgyermekek zenei befogadása terén azt sugallhatja, hogy létezhet zenével való találkozás és megértés a hallgató zenei módszertani képzettsége nélkül is. Kodály is hitt abban, hogy a zenei megértés létrejöhet, hogy a zene valóban mindenki spirituális táplálékává válhat. A zene olyan, mint a nyelv, ismertek a jelei, szimbólumai, szabályrendszere, ezek megismerése és értő használata hozza létre azt az emberi minőséget, amely nélkül nem teljes az emberi létezés, nem teljes maga az ember sem. A Gyermekkarok (1929.) című írásában figyelmeztet azonban, hogy a zenét nem szabad az intellektuális és racionális oldaláról megközelíteni, nem szabad algebrai szimbólumokhoz hasonlóan közvetíteni a zenét a gyermekhez, sem pedig egy olyan nyelv titkosírásaként, amihez neki semmi köze.  Azaz Kodály nem tartotta öncélúnak a relatív szolmizáció elsajátítását, nem tartotta intellektuális kódjátszmának a zenei írás-olvasás fejlesztését. Kodály a közvetlen intuícióhoz vezető út kikövezését tartotta a legfontosabbnak.

 Intellektuális és emocionális, racionális és intuitív dilemmájának feloldására a zenepedagógiai és tágabb értelemben a pedagógiai tudásban a zenei intelligencia fogalmának a megértése vezethet- amint arra James Cuskelly rámutat.  Howard Gardner többszörös intelligencia elméletében a zenei intelligenciát önálló területként írja le, három alapvető tudás- és készségterülettel: az alkotói (composing), az előadói (performing) és a hallási (listening) .  Edwin Gordon fogalma, az audiáció (audiation)  a zenei intelligencia kutatások központi terminusa, és ahogyan Cuskelly is kiemeli Kodály belső hallás fogalmával rokonítható. Az audiáció folyamatai a zenei tudás belső folyamatai, a zene belső törvényszerűségével való összekapcsolódásai. A hang, a zenei hang elképzelve is létezik, a belső hallás fejleszthető.  Gordon a nyelv és a zene fejlesztését hasonlónak írja le: lépésről lépésre a hallás, a beszéd (előadói, énekesi) az írás és olvasás készségét (zenei írás, olvasás) komplexen fejlesztve sikerül képesség szinten elsajátítani a nyelvet illetve a zenét. „Az audiáció a zenében ugyanaz, mint a gondolat a nyelvben. A nyelv, beszéd és gondolat hármasában a nyelv a kommunikáció szükségletének eredménye. A beszéd az a mód, ahogy kommunikálunk. A gondolat az, amit kommunikálunk. A zene a kommunikáció szükségletének eredménye. Az előadás az ahogyan ez a kommunikáció megvalósul. Az audiáció az, amit kommunikálunk”. Kodály leírja, hogy a zene először a belső hallás révén a képzeletben kell, hogy megszülessen, ezt rögzíti a komponista. Az éneklés tevékenysége a kodályi esszencia, a belső hallás legfőbb élesítője. A zenei tudás, sőt a zenéről való tudás, a zenéhez kapcsolt jelentés Cuskelly szerint a kodályi értelemben nem választható külön az aktív zenei tevékenységtől, amelynek belső magja az audiáció, vagy belső hallás, mindenki számára adott megvalósulása pedig az éneklés.

A zene mindenkié

Cuskelly a kodályi filozófia nyomában saját karnagyi és zenepedagógusi tapasztalatainak birtokában kijelenti, hogy a zenei intelligencia nem a zenei tehetség néhány szerencsés egyénben való megjelenése, hanem egyetemes, mindenkiben meglévő intelligencia terület, ami komplexen fejleszthető, lépésről lépésre kialakítható, a megfelelő sorrendiséget figyelembe véve bárkiben magas szintre hozható, és megfelelő környezeti feltételek (oktatási környezet) megléte mellett bárkinek tanítható és tanulható. Folyamat-elvű és nem produktum-centrikus megközelítés. Figyelmeztet a még manapság is elterjedt nézet tarthatatlanságára, ami szerint a zenei tehetség a kevesek kiváltsága, romantikus, homályos fogalom, s gyakran a zenei képzés és oktatás ezen elitista, esztétikai koncepcióra épül. A zenei tehetség, a zenei intelligencia Kodály sejtése és a tudomány mai állása szerint is intelligencia terület, kognitív kategória, fejleszthető bárkiben és mindenkiben. Minél előbb, kora gyerekkorban kell elkezdeni a fejlesztést, nem elsősorban azért, hogy minél több idő legyen rá, sokkal inkább mert a gyermek valami más minőséggel rendelkezik.  Cuskelly a When we sing című filmben beszél az első alkalomról, amikor gyerekeket kezdett tanítani, s megdöbbent a zenei gondolkodásukon. Nem kivételes zenei tehetségekről van szó, átlagos ausztrál gyerekekről, akikben Cuskelly olyan muzikalitást fedezett fel, ami egyetemi végzettségű felnőttekben sem. „Nem a zenéről, a gyerek egészéről szólt, a gyerekről a társadalomban, a kognitív fejlesztésről, a társadalmi átalakulásról és arról, hogy visszaadjuk a kultúránknak azt, amit egyszer elvesztettünk”. Mind a kodályi koncepcióban, mind a Kokas-pedagógiában minőségi jelentősége van a kora gyerekkorban elkezdett zenei fejlesztésnek, amikor még elérhető egy későbbiekben már eltűnő félben lévő gyermeki muzikalitás.

A James Cuskelly és mások által képviselt ausztrál Kodály-recepció üzenete, hogy a zene, a zenei tudás a XXI. századi esendő ember, fiatal, öreg, férfi, nő, képzett és zeneileg kevésbé iskolázott, kiegyensúlyozott és szerektől fertőzött számára hozzáférhetővé válhat. Mindenki számára elérhetővé válhat az aktív részvétel a zenei tevékenységben, mindenekelőtt az éneklésben. A közösségi (kórus-) éneklés létrehozta emberi minőség, a kodályi úton végig vitt képzett emberi hang megszólaltatása, a zenében való találkozás mindannyiunk lehetősége egy humánusabb életre. Lehetőség az átalakulásra, egyén és a közösség szintjén egyaránt. Ily módon érvényesül Kodály holisztikus elképzelése a zenéről az ausztrál példában.

                A Kodály által örökül hagyott filozófiai gondolkodás a XXI. század embere számára egyre több megértendő és felfedezendő területet jelöl ki. Az emberi énekhang, az éneklés a zenei tevékenység és a zenehallgatás elszakadt a közösségi létezésünktől, egyre kevesebb közösségi rítusunk része, az iskola falai közé szorult, másodrangúnak tekintett tantárgy kereteibe kényszerítve. A jelen zenepedagógiai, tantárgy-pedagógiai kutatásai a kodályi értelemben vett zenei élmény visszahozására törekednek. A befogadói tehetség fogalma szoros összefüggésben a kodályi belső hallás képességével a fogyatékkal élők zenei képességének újszerű megközelítését, és számukra a zenei élmény lehetőségét csillantják meg. A zenebefogadás aktív és kreatív élményének a Kodály-tanítvány Kokas Klára által kidolgozott módszertana a gyógypedagógia területén és az iskolai ének-zene órákon a Kodály-módszer mellett, azt kiegészítve érvényesülhet. Mindenfajta módszertani elem azonban egy holisztikus megközelítés gyakorlati megvalósulása csupán.  A zene a humanitás megvalósulása, a teljes emberi lét mással nem helyettesíthető komponense, mindenki lehetősége a teljesebb emberi létezésre. A zenei tevékenység, az aktív részvétel a zenében, különösen az éneklésben, a közösségi létezésünk újra megtalált formája lehetne, önmagunk átalakulásának is egy lehetősége – amint azt láthattuk James Cuskelly által képviselt ausztrál Kodály-recepcióban. Kodály filozófiáját újra és újra meg kell értenünk, mert benne magunkat értjük meg. A hegyek, csúcsok, távolba vesző hegyláncok felfedezéséről, ha lemondunk, önmagunk megértéséről mondunk le. Szűken, a kisvárosok falai között maradunk abban a hiszemben, hogy az azon túli világ, ha van is, számunkra nem létezik.

A szerzőről

Tóth Teréz vállalati nyelvoktatással foglalkozó tanár és pedagógiai szakújságíró, az ELTE INNOVA műhely tagja, a Kokas Klára Szakkollégium Vezetőségi tagja, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Új Pedagógiai Szemle és a Magyar Pedagógiai Társaság által alapított Majzik Lászlóné-díj díjazottja (2016.)

http://www.parlando.hu/2017/2017-6/Toth_Terez-Kodaly.htm#_ftnref1

( Lion Heart Autographs )