Angolul a munkahelyen: a megbeszélés a legnagyobb mumus?

Kommunikációs hajlandóság vs. szorongás avagy miért nem merünk megszólalni angolul? 6.rész Az elmúlt hetekben arról számoltunk be, hogy a Fast English-nél, a céges nyelvi képzésekben résztvevő hallgatók körében (185 fő) egy kisebb kutatást végeztünk annak felderítésére, hogy miért nem merünk megszólalni angolul. Vizsgáltuk a kommunikációs hajlandóság, a szorongás, az önbecsülés és a nyelvi szint közötti összefüggéseket. Ha érdekel benneteket a téma elméleti háttere, a korábbi bejegyzésekben megtaláljátok (a cikk alján belinkeltük).

A felmérés összegzése

A kutatásunkban arra szerettünk volna választ kapni, hogy milyen szinten áll a céges nyelvtanfolyamban résztvevő hallgatóink kommunikációs hajlandósága. 

Következzen a legérdekesebb rész: a kérdőívek eredményeinek összegzése! Az első kérdőívünkben a céges nyelvképzésben résztvevők kommunikációs hajlandóságát vizsgáltuk, 12 üzleti helyzetben. Vagyis arról kérdeztük a hallgatóinkat, hogy mennyire hajlandóak megszólalni angolul egy kis létszámú megbeszélésen, nagy létszámú megbeszélésen, mennyire mernek prezentálni közönség előtt, illetve négyszemközt beszélgeti, valamint változik-e a helyzet, ha ismerős kollégával, ismeretlennel, vagy egy baráttal kell beszélniük.

A három befogadót illetően – tehát ismert kolléga, ismeretlen kolléga, barát – az eredmény talán nem leglepő: az ismeretlen kollégával rendkívül alacsony a kommunikációs hajlandóság. Ami talán meghökkentőbb, hogy barátok vagy ismerős kollegák esetében sem mondható az egyértelműen, hogy a hallgatóink angolul szeretnének beszélgetni. Vagyis, mindegy, hogy barát vagy ismert kolléga, óvatosak a hallgatóink és inkább nem beszélgetnek angolul!

 src=

Willingness to Communiate (Kommunikációs hajlandóság)

 

Melyik a mumus: az angol megbeszélés vagy a prezentálás?

A kommunikációs helyzetet illetően (kis létszámú megbeszélésen, nagy létszámú megbeszélésen, prezentálni közönség előtt, négyszemközt beszélni) azt a nem várt eredményt kaptuk, hogy a hallgatóink nagy létszámú megbeszélésen hajlandóak a legkevésbé megszólalni. Ami azért nagyon érdekes, mert arra számítottunk, hogy prezentálástól való félelem lesz a dobogós. Az évek során ugyanis, azt tapasztaltuk, hogy már a távoli jövőben esedékes prezentációtól is remegés fogta el a hallgatóinkat. A szólás-mondás szerint: a prezentálás rosszabb, mint a halál.

Ez is az egyik hozadéka a kutatásunknak, ez a megdöbbentő adat, hogy a céges nyelvképzésben résztvevő hallgatók nem a prezentálástól félnek igazán, hanem a nagy létszámú megbeszélésektől.

Feltételezzük, hogy ez azért van, mert ott hirtelen, felkészülés nélkül kell esetleg hozzászólni a témához, míg egy prezentációra fel lehet készülni. Ezért fordulhat az elő, hogy bizonyos felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező hallgatónkról az hiszi a főnöke, hogy nem beszél angolul…


Kapcsolódó cikkek

Angolul a munkahelyen 1.: kommunikációs hajlandóság és szorongás, avagy miért nem merünk megszólalni angolul?

Angolul a munkahelyen 2.: lehet, hogy nem mindegy, kihez kell hozzászólnunk?

• Angolul a munkahelyen 3.: hogyan mérhetjük a kommunikációs hajlandóságot?        

Angolul a munkahelyen 4.: kik beszélnek a bátrabban angolul? A nők vagy a férfiak?

• Angolul a munkahelyen 5.:felmérésünk eredményei

Legutóbbi bejegyzések

Scroll to Top