Azt nem ajánljuk, hogy több nyelvet kombinálva dobj össze egy újévi köszöntést – mint mi tettük a címben -, de izgalmas utolsó kihívás lehet erre az évre, hogy kiderítsd, hány nyelven tudsz megtanulni boldog új évet kívánni az évből hátralévő órák alatt.
Kétrészes minisorozatunk első részében téllel kapcsolatos idézeteket gyűjtöttünk össze. A különleges érzékkel megválasztott szavak varázslatos kombinációi ezez az idézetek, amikből egy-egy pillanatra nagyszerű szerzők szemein, lelkén át vethetünk egy pillantást a télre.
Váltsunk tél üzemmódra az angol nyelvhasználatunkban is. Minden, ami az őszről szólt, most a polcra és dobozokba került. Érkezünk “Az angol tél” című gyűjteményünkkel, amit megnyitva téllel kapcsolatos szavakban, kifejezésekben, szólásokban, közmondásokban, idézetekben merülhetsz el.
Az üzletek dekorációja és kínálata már jó ideje a téli ünnepi időszakról szól, és gondolatainkba - akarva, akaratlanul – beférkőzött a karácsony. Most, hogy lapoztunk a naptárban és december 1-et írunk, már “hivatalosan” is teret engedhetünk a várakozásnak, és két jellemző gondolat is megjelenik:
Játékosan is lehet tanulni. És ha lehet, miért ne? Játékos tippekkel készültünk azoknak, akik a komoly tanulás mellett játék közbeni is fejleszteni akarják a nyelvtudásukat.
Amilyen rendkívülinek hangzik a “szókincs szorzó” kifejezés, annál kézenfekvőbb, hogy hogyan tudunk egy egyszerű szavakból álló rövid listából többszáz soros listát készíteni, tele hasznos szavakkal.

The perfect coffee break link

When we hear “oh, I will send you this link, click on it in your next coffee break”, we tend to assume that it is a funny or a shocking click bait video. Allow us to provide you with an exception…

Bővebben

Can you believe this weather?

After another scorching summer, there’s a ray of hope that the weather will, at last, start to change and become a bit more capricious than all throughout the summer of ’22.

Bővebben

As many books as you want

At the gate of autumn, as days are getting longer, we tend to spend more time at home. We would like to present to you a suspiciously great online library that we found two years ago. By suspiciously we mean that it’s a website which, in return for signing up (FOR FREE), opens the doors of an online library with an ocean of books.

Bővebben

20th August around the world

We know what we celebrate on 20th August in Hungary. It’s much less common knowledge for us that this day is a significant day in the Moroccan history, too. And if you work for NASA you know that the launch of the Voyager 2 spacecraft also took place on this day almost half a century ago…

Bővebben

Words born in ’22

Language never stops evolving. Some words become obsolete and gradually disappear and new words appear on the horizon every day…

Bővebben
Scroll to Top