Nagyon messze járnánk az igazságtól, ha azt állítanánk, hogy az üzletek dekorációi Halloween közeledtét sugallják. Bár itt-ott egy-egy rém-maszk még feltűnik a polcokon, a bevásárlóközpontokban már feldíszített karácsonyfákat kerülgethetünk, a töksárga-fekete színkavalkád már lecsengett.
Fegyelem és kemény munka – kétségtelenül kellenek, ha komolyan veszed a nyelvtanulást. De a játékos megközelítésnek is fontos szerepe van. Arról van szó - mentális és fiziológiai szempontból -, hogy ha úgy tekintünk a nyelvtanulásra, mint egyfajta „mentális izmok” használatára és fejlesztésére, akkor rá kell jönnünk, hogy csakúgy, mint a test izmai esetében, a mentális erőkifejtés esetében is szüneteket kell tartani bizonyos időközönként.
Múlt héten ajánlottunk egy angol nyelvtanulást és nyelvgyakorlást segítő podcast sorozatot 409 epizóddal. Ezen a héten már a 410. epizód is elérhető. 16400 percnyi hanganyag, amely segítségével új ismeretekre tehetünk szert vagy megerősíthetjük eddigi tudásunkat olyan területeken, mint az idiómák, beszédkészség, kiejtés, gyakori szókapcsolatok, szleng, társalgás indítás, gyakori hibák és magabiztosság fejlesztés.
Ha ismered azt az izgatottságot, amikor – rátalálva egy számodra érdekes/hasznos podcast-ra, oldalra vagy youtube csatornára – meglátod, hogy többszáz epizód vár rád, akkor olvass tovább.
Ha megnyitsz egy böngészőt és beírod a mai dátumot, négy féle eredményt kapsz: - amelyik megmondja, hogy szeptember 29. az idei év 273. napja, - amelyik a mai horoszkópoddal igyekszik lekötni a figyelmedet, - amelyik felsorolja, hogy mi történt szeptember 29-én az emberiség történelme során, - és van egy nem könnyen felbukkanó találat – mi ezt szeretnénk ma a figyelmedbe ajánlani.
Néha nem könnyű rászánni magunkat a nyelvtanulásra. Sokunknak ismerős az a frusztráció, amikor eltervezzük, majd átütemezzük, majd újra átütemezzük, hogy mikor is látunk munkához. Egy filmben hangzott el az a bölcs mondat, hogy ha valamit “egy szép napon” szeretnénk majd megtenni, azt a dolgot nagy valószínűséggel egész életünkön át halogatni fogjuk. Úgyhogy érdemesebb egy naptárral leülnünk a tervezéshez.

Az év szava 2026 – az első jelöltek

Az év szava mindig több, mint egy divatos kifejezés. Olyan nyelvi pillanatfelvétel, amely megmutatja, miről beszélünk, mitől tartunk, miben reménykedünk, és milyen változások formálják a hétköznapjainkat. 2026-ban még nem tudhatjuk biztosan, melyik szó kerül majd az Oxford, a Cambridge, a Collins vagy a Merriam-Webster listáinak élére, de a jelenlegi trendek alapján már most látszik néhány erős jelölt.

Bővebben

Nyáron is frappánsan

Az angol nyelv tanulása nem csupán szókincs és nyelvtan elsajátítását jelenti. Ahhoz, hogy valóban természetesen és magabiztosan kommunikáljunk, érdemes megismerkedni azokkal a szólásokkal, közmondásokkal és idiomatikus kifejezésekkel is, amelyeket az anyanyelvi beszélők nap mint nap használnak. Ez különösen igaz az üzleti angolra, ahol egy-egy jól ismert fordulat nemcsak választékosabbá teszi a kommunikációt, hanem segít jobban megérteni tárgyalópartnereinket, kollégáinkat vagy akár egy angol nyelvű előadás finomabb utalásait is.

Bővebben

Strand fókusz

A nyári pihenés remek alkalom arra, hogy egy kis kikapcsolódást összeköss a fejlődéssel. Napi néhány angol nyelvű keresztrejtvény ugyan nem vált ki egy nyelvtanfolyamot, de kiváló kiegészítője lehet az üzleti angol tanulásának, miközben szórakoztató módon tartja frissen a szókincsedet.

A nyári pihenés remek alkalom arra, hogy egy kis kikapcsolódást összeköss a fejlődéssel. Napi néhány angol nyelvű keresztrejtvény ugyan nem vált ki egy nyelvtanfolyamot, de kiváló kiegészítője lehet az üzleti angol tanulásának, miközben szórakoztató módon tartja frissen a szókincsedet.

Bővebben

Az üzleti angol tanulás kényelme

Ü.A.T.K., avagy az üzleti angol tanulás kényelme
A nyelvtanuló alkalmazások néhány éve még inkább játékos kiegészítőnek számítottak. Ma már sokkal többet tudnak: segítenek napi rutint építeni, ismételtetnek, kiejtést gyakoroltatnak, rövid leckéket adnak, és sokszor akkor is „kéznél vannak”, amikor egy hagyományos tanóra éppen nem fér bele a napba. Ez különösen fontos azoknak, akik üzleti angolt tanulnak, hiszen a nyelvtudás a munka világában nem elméleti kérdés. Egy e-mailt meg kell írni. Egy meetingben meg kell szólalni. Egy telefonhívásban reagálni kell. Egy prezentációban magabiztosan kell képviselni a gondolatainkat.

Bővebben

Ízek, szókincs, üzlet – 2. rész

A nyár sokunk fejében nemcsak évszak, hanem hangulat is. Hosszabb nappalok, szabadtéri programok, vendégek az asztal körül, könnyebb ételek, hideg italok, gyorsan összedobható vacsorák és olyan desszertek, amelyekhez már ránézésre is napsütés társul. Lehet, hogy végül nem jutunk el minden tervezett programra, és az is lehet, hogy a nagy nyári vendégségek egy része csak ötlet marad. Az viszont biztos, hogy a közös étkezések gondolata ilyenkor sokkal gyakrabban kerül elő.

Bővebben

Ízek, szókincs, üzlet

Vannak témák, amelyek szinte bárhol működnek. Egy tárgyalás előtti rövid beszélgetésben, egy üzleti ebéden, egy nemzetközi konferencia kávészünetében vagy akár egy online meeting elején is. Ilyen téma az étel. Van kedvenc nyári fogásod? Szoktál főzni? Kóstoltál már valami igazán különlegeset egy üzleti úton? Ezek a kérdések elsőre egyszerűnek tűnnek, mégis kiváló lehetőséget adnak arra, hogy oldottabbá, természetesebbé tegyük az angol nyelvű üzleti társalgást.

Bővebben
Scroll to Top