‘A Fast English Nyelviskola megbízásából több olyan cégnél tanítunk, melyek életében természetes a nemzetközi mobilitás. Amikor Magyarországon még nem hirdették ki a járvány miatt a veszélyhelyzetet, de a hírek egyre aggasztóbbá váltak, a munkatársaknak lehetősége nyílt átállni arra, hogy otthonról dolgozzanak.
 
A hétfő reggeli csoportomban már mindenki távmunkázott, ám az egyik hallgató még mindig ragaszkodott a kontaktórához, ezért 7.45-re odamentem a vállalat telephelyére. A tanítvány azonban nem érkezett meg reggel 8-ig, mert éppen a munkavégzése új körülményeiről kellett egyeztetnie. Mivel közben ketten már Skype-on vonalban voltak, visszaültem a kocsiba – ezúttal nem a kormány mögé, hogy a laptop jobban elférjen –, és elkezdtem a németórát, megosztva a képernyőmet. Kicsit ugyan szembesütött a nap, viszont nem fáztam, sőt egy idő után már meleg is lett. (A háttérzaj szintén megvolt: egy kis úthenger kóricált a közelben, illetve egy teherautót pakoltak ki mellettem targoncával.)
 
9-kor megjött az a diákom is, akinek a kedvéért a helyszínre autóztam. Kicsit vicces volt, ahogy beült mellém a vezetőülésbe – rövid ujjú pólóban, zokniban, papucsban –, és bekapcsolódott a tanulásba. 9.30-kor befutott egy másik kolléga, aki végül kinyitotta az irodát, így az aláírás már ott történt, és kezet is tudtam mosni… 
 
A következő héttől már az egész csapattal online folytattuk, és azóta is az elektronikus platformokon tanulunk és találkozunk. :)’

Bodor Endre