A karantén alatt, a hallgatók és én is, otthonról dolgozunk, az angolóráim online felületen zajlanak. Így találkozunk hetente az egyik tanítványommal, Péterrel is, aki komoly pénzügyi vezető, a magas szintű szakmai és üzleti nyelvtudását szeretné finomhangolni.

Minden úgy zajlik, mintha a bankban lennénk, ahol Péter dolgozik. Mindketten profik vagyunk, tesszük a dolgunkat, megy az óra, komolyak a témák. Fel is vagyunk öltözve az alkalomhoz: Péter vasalt ingben, én zakóban. Mindketten úgy gondoljuk, hogy komoly dolgokról nem lehet macinaciban beszélni.

És akkor…

Péter mögött a bekúszik egy iszonyatosan csapzott nő egy felmosónyéllel. A nőről a másodperc töredéke alatt leszűröm, hogy ő biztosan a takarítónő, csak nem értem, hogy miért pont most mos fel. Péter hátranéz, visszanéz, teljesen elpirul:

–         Bemutatom a feleségemet…

A feleség is teljesen piros, és zavarában hebeg arról valamit, hogy bocs’, hogy még pizsamában van, de 9-ig fel akar mosni. Mindannyian nevetünk, nyilván nincs ezzel semmi gond.

Itt azonban még nem érnek véget a meglepetések. Megy tovább az óra, több milliárd veszteség, nem megfelelőségek, compliance… És akkor…

A dolgozószobám kétszárnyú tolóajtóját egy határozott mozdulattal feltépve, nagy entrée-val, megjelenik a férjem. Hirtelen megijedek, hogy valami óriási baj történt. Ő is vezető, HO-ban dolgozik, tudja, hogy órám van, nem zavarjuk egymást munka közben, így egész biztosan ég a házunk.

–         Kicsim, főztem teát. Nagyon finom lett. Kérsz?

Hirtelen azt sem tudom, mit válaszoljak. Péter csak vigyorog, és aztán már mi is az abszurd helyzeten.

Szóval, ebben a karanténban, kicsit lelassulunk, otthon vagyunk, otthon érezzük magunkat, és mindegy mi van, ha fel kell mosni, akkor fel kell mosni, ha kész a tea, akkor addig kell inni, amíg meleg.

Huszár Ágnes