Blog

Az üzletek dekorációja és kínálata már jó ideje a téli ünnepi időszakról szól, és gondolatainkba - akarva, akaratlanul – beférkőzött a karácsony. Most, hogy lapoztunk a naptárban és december 1-et írunk, már “hivatalosan” is teret engedhetünk a várakozásnak, és két jellemző gondolat is megjelenik:
Játékosan is lehet tanulni. És ha lehet, miért ne? Játékos tippekkel készültünk azoknak, akik a komoly tanulás mellett játék közbeni is fejleszteni akarják a nyelvtudásukat.
Amilyen rendkívülinek hangzik a “szókincs szorzó” kifejezés, annál kézenfekvőbb, hogy hogyan tudunk egy egyszerű szavakból álló rövid listából többszáz soros listát készíteni, tele hasznos szavakkal.
Folyamatosan kutatjuk, hogy milyen hasznos tippekkel segíthetjük a nyelvtanulókat. Kutatásunk eredményeit hétről hétre publikáljuk egy-egy blogbejegyzésben, amiket a facebook-on is közzéteszünk.
Versek, dalok, festmények tengerét találjuk, ha a novemberről keresünk alkotásokat. A november a naptár 30-napos visszaszámlálása a tél kezdetéig, ami művészek millióit érinti meg. Még egy-egy napsütéses nap az ősz eleji indiánnyárra emlékeztet, de kilépve az ajtón már megérzed az arcodon, hogy közeledik a tél, ami zordsága ellenére mégis melegséggel tölti el a szívünket…
A visszaszámlálás utolsó napjainál járunk, mielőtt kigyúlnának a fények a Halloween-i töklámpásokban.Valami ezzel a hagyománnyal is történik – jól láthatóan -, mert bár egy egynapos ünnepről van szó...

Can you spell that, please?

There are certain „imported” words in the English language that have two valid spelling versions – one with special characters coming from the original language – and another version with characters adjusted to the English alphabet.

Bővebben

Mi történt Tibivel, az angol nyelvtudású mérnökkel?

Nemrégiben az idegen nyelv létfontosságáról beszéltünk. Hiába tudunk jól angolul, hogyha ezt a tudást nem tudjuk megfelelően érvényesíteni a munkahelyünkön, a kapott feladataink ellátása során. Ekkor szokott kialakulni bennünk az aggodalom az állásunk elvesztésével kapcsolatban, hiszen nem tudunk megfelelni a követelményeknek. Jelen esetben a megoldás az, hogy kiváló nyelvtudásunk mellett, a feladataink ellátásához a szakmai nyelv tanulásába is belekezdünk.

Bővebben

Father’s Day

Depending on where you live on this planet, Father’s Day comes up on different pages of the calendar…

Bővebben

Press play and learn

Learning a language through movies can be one of the most fun ways to enhance your skills. With the tips below, you can learn a language by watching movies that you love!

Bővebben
Scroll to Top