Blog

Nyelveket elsősorban nem azért tanulunk és tanítunk, mert muszáj, hanem mert sok örömet tartogat számunkra. Persze nyilvánvaló, hogy a boldoguláshoz, az érvényesüléshez, a munkavállaláshoz vagy a kapcsolatépítéshez elengedhetetlen megfelelően kommunikálni, de gondolataink minél pontosabb megfogalmazása mindezeken messze túlmutathat: boldogságunk, önkifejezésünk forrása, alkotótevékenységünk és emberi kötődéseink kulcsa lehet.
Az idei év különleges a nyelviskolánk életében, hiszen idén 25 évesek lettünk! A 2017. júniusban megtartott Fast English szakmai napon, megünnepeltük az évfordulónkat. 25 év, 25 x 12 hónap, 25 x 365 nap és elképesztően sok emlék, Veletek! Köszönjük! 🙂
Az egyik haladó csoportomban nagyon pengék a hallgatók magyarból. Kinek magyar feleség, kinek magyar barátnő vagy barát adatott, és akad köztük olyan, aki Magyarországon járt egyetemre. Egyébként brazil, francia, kazah és orosz származásúak.
Mitől működik jól egy csoport? Mitől sikeres egy tanulási (tanítási) folyamat?
A naptár szerint ugyan még tél van, hidegek és sötétek a kora reggelek, de a levegőben már érezzük a tavasz illatát, ami új erővel és új reményekkel tölt el mindannyiunkat.

November celebrations around the world – part I

Though all the shopwindows and store decorations are suggesting Christmas is around the corner, we are more than a month away from the year-end festivities and there are lots of other celebrations before we start decorating the Christmas tree…

Bővebben

Today is …

What are we celebrating? Isn’t it interesting that somewhere somebody is celebrating something right now? It’s a weird idea but it’s actually always true…

Bővebben

A website for your coffee breaks

”Dining alfresco is not the best idea on a day like this.” – Dining what? Dining how? Alfresco? Alfresco is an adverb, it means ”in the fresh air” or ”outdoors”. I wouldn’t know it if I didn’t take regular visits to an amazing, versatile, multi-dimensional, colourful website…

Bővebben

Ki kicsoda a Fast English-nél?

Mennyire ismered a tanárt, akivel a Fast English nyelvi kurzusain hetente több órát együtt töltesz, és aki ezt az időt értékes tartalommal tölti meg számodra? Te mit tudsz arról az emberről, akinek a nehezen elsajátíthatónak érzett új nyelven próbálsz magadról, a családodról, a munkádról, az éppen aktuális projektjeidről minél pontosabban, választékosabban, nyelvtanilag egyeztetve mesélni? Ki ül veled szemben? Valószínűleg keveset tudsz róla, hiszen az órákon inkább Te beszélsz, kedves olvasó. Az elkövetkező hetekben egy-egy kollégánkat mutatjuk be. Ismerjétek meg őket, ily módon is új témával színesítve a társalgási időt.

Bővebben
Scroll to Top